 A Hondás cumival kezdődött. Azt adtuk először a Jövő Reménységének. Úgy egy hetes korában. Iszonyúan gyötört a lelkiismeret furdalás, hogy szegény csak szívja, szívja, de hiába a vákuum, abból bizony nem jön tejecske. Utódom is erre a következtetésre jutott, mert a Hondás cumi bizony nagy ívben repült ki a babaszájból, át a szobán. Nem is kellett neki, soha többé. Azonnal megtalálta a hüvelykujját és elképesztő boldogsággal cuppogtatta. Igenám, csakhogy a Jövő Reménysége nő. És nőnek a fogai is. Ezért aztán szegény hüvelykujj rongyos lett némileg. Riasztó látványt nyújtott. Higgadtan átgondoltam a problémát. A gyermek szájában szétázott egy bőrfelület. Mi más segíthetne, mint a mellbimbóvédő krém, azaz némi orvosi tisztaságú lanolin. Tökéletes. Az említett ujjacska meg is gyógyult néhány napon belül, és közben is remekül funkcionált. Felettébb elégedett voltam egészen addig, amíg el nem fogyott a krém. Újat kellett venni. Bementem hát a közeli gyógyszertárba, és kérdeztem, hogy milyen krémet tudnak a problémára adni. Elhangzott a bűnös ujjszopás kifejezés, ami hatalmas port vert fel az apotékában. „Szopja az ujját?!” – rikoltotta vádlón az alkalmazott; „sebaj, van segítség!” Azzal elviharzott. Hamarost egy tubussal tért vissza. Olyan diadalmasan fogta, hogy egészen belemelegedtem, milyen megoldást is talált nekem. „Ujjszopás elleni krém!!!” - harsogta diadalmasan az egészségügyi munkaerő. Én eltátottam a szám. „De hát, még csak egy éves…. „ - mondtam bizonytalanul. „Akkor is szopja az ujját! Az NEM JÓ”. Jelentette ki a néne ellentmondást nemtűrően. Szomorkásan mértem végig a tépázott külsejű, nem túl boldogságos kinézetű teremtményt. Biztosan neki sem szabadott cumizni és ez jól láthatóan számos hátrányt jelent felnőtt életében. El is irányított három gyermekes munkatársához miszerint ő majd jól elmondja nekem hogy ezen bűnös tevékenységről hogyan szoktassuk le ivadékainkat. „Én szeretem, hogy szopja az ujját” –zártam le a még el sem kezdődött vitát határozottan, és ignoráltam a kioktatást, miszerint eljövend majd az Armageddon, ha minden anyuka olyan könnyelmű mint én. Boldogan vittem haza a lanolint. A Jövő Reménysége pedig már nyújtotta is a meggyötört ujjacskát. Még négy hétig. Utána egyszerűen magától abbahagyta az ujjszopást. Örökre.
2012. márc. 12. - sssy
Címkék: babablog, blog, cumi, fáj, honda, krém, lanolin, leszoktatás, mama, mamablog, meggyógyít, repül, sebes, silencer, tilos, ujj, ujjszopás
|
"Majd én bepelusozom" - vezényel Macsópasi egy napfényes reggel. Indulnunk kéne. A babyszittyónk öt percen belül itt lesz. Remekül pelusoz. Macsópasi teljesen felöltözve, illatosan és gusztán, túl van a reggelin. Csemeténk szintén. Csak még pizsiben van. Én a romok fölött merengek és azt dekázom, hogyan juthatnék hozzá egy kávéhoz. Elszánom magam. Lesz ami lesz, nekem kávé KELL. A víz felforr. Csöngetnek. Én elégetem a szám. Félmeztelenül az ajtóhoz botorkálok. Útközben belerúgok valakinek a széthagyott cuccaiba. Sántikálva közelítem meg az ajtót. Amin a babyszittyó és mínusz száz fok áramlik be. Egyszülöttem pedig félmeztelenül ki. Pelus van rajta. Macsópasi állta a szavát.
Lesz időd enni? kérdezem életem Szerelmét. A kérdezett ingatja a fejét. Iszonyú késésben vagyunk. Nem lesz időm ma kimenni enni, anyám ínycsiklandó főztje a hűtőben. Tárolóedényt ragadok és elkezdek veszettül merni. Mármint kaját a fémből a műanyag csetreszbe. Macsóka átvág a reggeli romjain és odaoldalaz mellém. Sóvárogva néz a kajára. Elvihetem a felét? Kérdezi reménykedve. "Persze" - mondom - "az egészet is". "Mert én ma Esztivel eszem bent. De egy adag ugye kevés legyen akkor a tiéd." " Nem, nem" - mondja Szerelmem szívszaggató bánatosan. A Jövő Reménysége átgázol a konyhán. Kettőnk közé furakodik és lerántja a reggeli mosatlant.
Örök optimista vagyok. Isten áldja Mac-ket és Donna Karan-t. Előbbit a sminkcuccokért. Utóbbit a feneketlen táskákért amikben elfér a teljes háztartás. A babyszitternek szóló utasításokat a lakáson átrohanva sorolom. Még szerencse, hogy elég nagy az otthonunk, tehát kívánhatok. A kémiai, technikai és humán szupportnak és az észvesztően dögös Macsóka vezetésének köszönhetően tip-top esem be a meetingre. Percre pontosan. Kávét - sóhajtom elhalóan. A titkárnő már el is tűnt a konyha irányába. Jóreggel mindenkinek :-)
2012. febr. 13. - sssy
Címkék: babablog, elkésik, idő, indulás, kicsgyerek, kismama, mamablog, meztelenül, nehéz, nincs, pelenka, pelus, reggel, rohangál, segítség, semmire
|
Száztizenkettő. Pontsan ennyi önéletrajz érkezett az interneten feladott hírdetésemre, amiben nagyon részletesen leírtam, hogy milyen babysittert is keresek a Jövő Reménységének. Az óvónői szakképesítés volt a minimum amit kértem. Ez pont nem zavart vagy kilencven embert abban, hogy elküldje nekem jelentkezését az állásra. Macsópasi mentett meg, szokás szerint. Leültetett. Megfogalmaztatta velem, mit is várok egy babyszittertől;
Legyen szakképzett, tapasztalt, vidám, ápolt, beszéljen tisztán és lehetőleg olyan óradíjat kérjen, amit még ki tudunk fizetni.
Ennek tudatában kezdtem el olvasni. Nem mondom, hogy egyszerre ment. Volt ott kérem minden, az "anyámnak segítettem a takarításban-tól, a nagymama vagyok és száztizenkét unokára vigyáztam-on" át, a szuperpedigrés gyermekfelügyelőig. Utóbbiak jelentezését kiválogattam. Volt benne hat használható. Megnéztem a fotókat. Mert ugye a gyermek esztétikai érzéke ne sérüljön, de azért apuka előtt se egy Pamela Anderson duruzsoljon a gyermek fülébe. Maradt öt önéletrajz. Elkezdtem telefonálni.
Egy.
Halló! Mennydörögte a fülembe egy dühös hang. Az önéletrajz miatt telefonálok - rebegtem a telefonba. Most nem alkalmas! - mennydörögte a kerületi óvoda némi szabadidővel rendelkező óvóréme. Miféle önéletrajz??! - förmedt rám aztán. Összefoglaltam. A hangnem mézédesre váltott. Hogy visszahívnám-e este. Nem - Mondtam. Két mondtaban összefoglaltam, hogy miért, aztán elbúcsúztam.
Kettő
Szandrával gyorsan megegyeztünk, hogy másnap találkozunk. Ez volt az első és az utolsó amikor beszéltem vele. Soha nem jött el. És ez jobb is így.
Három
Teri feneke teljes nagyságában kikandikált a nadrágból miközben a Jövő Reménységével ismerkedett. A lábán lébő nejlonzokni rettenetes szagot árasztott, a Jövő Reménysége pedig kétkedve szemlélte a jelenséget. Terike elment a mosdóba, aztán biztosított róla, hogy nem ült a vécére, mert az nem higénikus. Adtam neki kávét mielőtt útjára bocsátottam volna.
Négy
Katalin nem volt ellenére a Jövő Reménységének. Egészen a próbanapig eljutottunk. Katalin feldúltan érkezett mivel a teleholdtól előző éjjel nem alhatott. Kért egy kávét. Lerogyott a székre. Majd átviharzott a szobán és kérdés nélkül kitárta az ablakot (Január van, ugye) mert neki melege van. A gyermekkel nem foglalkozott, mindenáron az én lelkem titkait akarta megismerni. Emlékeztettem rá, hogy a célszemély a szoba közepén cidrizik. Ezen kicsit megsértődött. Nem is jött legköhzelebb. Igaz, nem is hívtuk.
Öt
Lilivel egy kávéházban találkoztam. Felkészültem mindenre, és elhatároztam, hogy ha olyan lesz mint a többi akkor tutira iszom egy Cosmot, hiába nincs még öt óra. Lili jól ápolt volt. Nyugodt. Csöndes. Kedves. Kissé gyanakodtam. Fondorlatos kérdéseket tettem fel neki, amikre nyugodtan és kiegyensúlyozottan válaszolt. A Cosmo-t felváltotta két adag habos kávé és egy jó beszélgetés. Volt próbanap. A Jövő Reménysége egyetértett a választásommal.
2012. febr. 6. - sssy
Címkék: anderson, babablog, babysitter, gyerek, gyerekfelügyelet, hírdetés, jókedvű, kedves, óvónő, önéletrajz, pamel, próbanap, szakképzett, tiszta
|
Volt egyszer egy anyuka. 
A tél beköszöntével jött a hideg,
az anyuka pedig unatkozni kezdett piszkosul.
Miután férje jelszavával belépett annak összes emailjébe és közösségi portáljába, áttúrta a házastárs minden ruhájának minden zsebét mégsem talált semmi terhelőt, újabb célpont után nézett. Sokáig kellett keresnie, de ő nem adta fel. Miután majdnem kifogyott a lehetőségekből a rég irigyelt, és szerencsésen elköltözött ismerős honlapja felé vette az irányt. Szívrohamot kapott a nemrég készült fotótól amin sok drága márkás cuccal volt látható a célszemély. Ellenőrzött hát minden kis részletet, hátha kiderül valami terhelő. Megtalálta a karriermacáknak íródott blogot, és benne az őt is minősítő feljegyzést. Szegény azt hitte, róla szól. De mindenképpen magára ismert és iszonyú haragra gerjedt. A helyzeten nem segített, hogy a gyerekek ugráltak, neki pedig most sem volt kedve ezzel foglalkozni, valakit viszont el kellett kaszálni hamarost. Ugrasztotta a többi hasonló cipőben járó ismerőst. Akik fenemód megörültek, hogy adódott végre valami amire rácuppanhatnak. Kicsit sem zavarta őket, hogy nem fordítottak sajnos elég figyelmet a részletekre. Például nem olvasták el a blogon lévő tájékoztatót. Miszerint a karriermaca terhes blogjáról van itt szó. Legtöbbjüket ez tehát nem érinti. Figyelmen kívül hagyták továbbá azt a tényt, hogy ez egy blog, nem pedig kötelező olvasmány, senki nem kényszeríti őket, hogy ezt tanulmányozzák.
Miközben a blog írója boldogan élt újdonat lakásában a város szebbik oldalán, a régi helyen ellenzék toborzódott. Más feszültséglevezetés híján a helyzet fokozódott. Még mindig senki nem vette a lapot, hogy bizony ez nem róluk szól. Egyikükről sem.
A blog bűnös írójáról kiderült, nem érdekli az ellenzék véleménye. Sőt, kineveti őket! Ezen tűrhetetlen ignorancia láttán cselekedni kellett. Mivel arccal és névvel nem volt rájuk senki kíváncsi, hát kreatív email címeket fabrikáltak, és névtelen emaileket írkáltak. A blog írója ezenközben megfogadta a kicsit sem burkoltan leírt tanácsot és elment melegebb éghajlatra. Az ellenzék forrongott. A blog írója véletlenül megnézte a komment portált. Először röhécselt. Aztán kikerekedtek a szemei. Majdan megerősödött azon hitében, hogy éppen ideje volt leírni az ő verzióját is. Mert a magazinok, játszóterek, és egyebek csak az érem másik oldalát mutatják.
Hősnőnknek igaza lehetett, mert véleményére felfigyeltek. Riportsorozat készült vele a témáról, több részben. Ezt a blogon megosztotta az ellenzékkel. Az ellenzék ledöbbent. Azt sajnos soha nem tudjuk meg ezután mi történt. A melegebb éghajlatról visszatérve ugyanis a riportok indulnak, a kommentek meg törlődtek.
A karrieranyukák pedig egymásban tartják a lelket. Én meg bennük. És büszke vagyok rá.
2012. febr. 5. - sssy
Címkék: anyaság, anyuka, áska, az, érem, féltékeny, gonosz, játszótéri, karrier, karriermaca, kikutat, lakópark, lakótárs, másik, megcsal, oldala, szomszéd, zsebét
|
 Napi 3 óra. Ennyi jut nekem a Jövő Reménységével a hét négy napján. Érthető tehát, hogy minden perc kincset ér, amit ehhez hozzátoldhatok. Már nem bömbölök, inkább rutinosan szervezem életem. Hajmosásra nem vesztegetem az időt, a fodrász a sarkon ebédidőben megcsinálja. Vettem öt darab egyrészes irodai rucit. Fél perc alatt fel tudom őket venni, és ezzel kész is a készülődés. Pontosan tudom, melyik lámpa mennyi ideig piros az irodába vezető úton. A biozöldséget, gyümölcsöt házhozszállítással rendelem, hétvégén pedig egyik nap étterem, másik nap pedig a nagyi főz, a kis drága. Megoldottam. Mert én egy strapabíró csajszi vagyok. Ezen tevékenységem nem kis irigységet szül a lakóparkban lakó nem dolgozó anyukák között. Merthogy lássuk csak. Én reggel elmegyek a gyönyörű (na jó, tényleg az, egy percem volt megvenni, legújabb kollekciós csoda a kedvenc butikomból) ruhámban a méregdrága napszemüvegemben (naná, smink nélkül, hogy másképp). Este pedig nem vesztegetem az időt átöltözésre; ha a Jövő Reménységét a játszótéren lelem amikor hazaérek, hát én bizony beugrom hozzá a homokozóba, a tűsarkú cipőm a játszótér szélén szanaszét hever én pedig fekete miniben a homokban fetrengek csemetémmel. Ráadásul mindezt örömmel és boldogan teszem, ami nem lendít a népszerűségemen. A játszótéri anyukák ugyanis nem értik minek is örülök én. Ők, akik egész nap gyermekük mellett ücsörögnek a játszótéren és betegre unják magukat teljességgel fel vannak háborodva egy lelkes és boldog anya láttán. Ráadásul ugye a játszótéri anyukák viselete nem a legújabb divat szerinti. Ebből is durván kilógok. Érzem, hogy olyan, mintha egy óriási felkiáltójel lebegne a fejem felett, de hát a gyermek a játszótéren van, az idő jó, én pedig vele akarok lenni. Hatalmasat harapok hát a csemete pelusos popójába és négykézláb menekülök a homokozóban a revans elől. Négykézlábazás közben felmérem a homok mennyiségét, és azt, hogy el tudnának-e tűntetni alatta a játszótéri áskák, mert látom a jószándékot a szemükben. Nem! Kevés a homok :-) – állapítom meg és boldogan tovább mászom négykézláb a vidáman sikongató kisfiam elől.
|
Dolgozó anyuka lettem. Én is akartam, meg a gazdasági helyzet is. Utóbbi jobban.
Először remek volt újra a tűsarkaimon tipegni full sminkben és a kis fekete ruhámban. Pláne, mert a kollégák fele nem tudta, hogy visszatértem, így nem is voltam nagyon leterhelve. Na. Ez nem maradt sokáig így.
A Jövő Reménysége ébred. Én vele együtt. Széles mosollyal rontok be a szobájába, éneklés, ébredés, vetkőzés, új pelus, öltözés, reggeli és intenzív játék fél kilencig. Ekkor belép a babysitter, akinek a szeme sem rebben a rózsaszín pizsim láttán. Bukórepülésben rontok a fürdőbe és öt percen belül tűsarkakon elhagyom a lakást. A kocsiban a piros lámpáknál sminkelek, a kávé a bejárattól az irodámig elfogy. Utána munka, munka, munka, valahogy egyszercsak este hat óra van. Bukórepülésben ki az irodából, hazafelé úton végig telefonálok, összeállítom a holnapi programot, elintézem az oltás időpontot, majd berontok az ajtón. A Jövő Reménysége mindent eldob és nevetve rohan felém. Én selyemruciban, full irodásban játszom vele amit csak akar, majd hazajön papa, hempergés a szőnyegen, közös vacsora, fürdetés és altatás következik. Utána a romok eltakarítása, fürdőszoba és ágy. Ez a napi program. Minden nap. Ugyanolyan intenzítással. Ide tartozik még, hogy a bevásárlást, főzést és egyebeket ugye vagy este, vagy ebédszünetben kell megoldani. Ruhavásárlás, barátnőzés elfelejtve. Ja tényleg. Macsópasi. Na, ő nincs elfelejtve. De pont annyi időm van rá, mint a bevásárlásra, vagy magamra. Semennyi. 
Na, ezt kell managelni. Nem mondom, hogy nem depiztem be. Fél évig ki sem másztam belőle. A gyereknevelésben az a jó, ami rossz is; mindig minden változik. A Jövő Reménysége nő, ezzel együtt a rutinom is. Már nem gyötör napi 24 órában a lelkiismeret minden egyes percért amit nem vele töltök. Nem, mostmár csak napi 12 órát tart. De hozzá lehet szokni. Külföldi út esetén a kompenzáció egy klassz ajándék. Mármint nem a gyermeknek. Hanem az én lelkiismeretemnek. És ennyi elég? – kérdezi az újságírónő egy interjúban. Nem tudok válaszolni. Elsírom magam.
2012. febr. 3. - sssy
Címkék: ajándék, anyablog, anyuka, at, baba, babablog, dolgozó, lelkiismeret, mam, mom, work
|
Gyerekbarát. Ez jellemzi a lakóparkunkat. Ezért választottuk. Ez nem szinonímája az anyuka-barát kifejezésnek. A lakóparkot arra tervezték, hogy a kisgyermekek jól érezzék benne magukat, és biztonságos körülmények között játszhassanak. Van szökőkút, játszótér, hinta, padok, sportpályák, egyszóval minden ami csak kell a boldogsághoz. Ez másoknak is tetszett, nem csak nekünk így a parkban sok gyerek van és sok az anyuka is. Utóbbiak (mármint azok a szerintem szerencsések akiknek nem kell dolgozni, hanem lehetnek ANYUKÁK, így, nagybetűvel) rezignáltan ülnek egymás mellett a padon a játszótér mellett, mint madarak a dróton. A Jövő Reménysége és én megérkezünk. Asszimilálódni kéne. Érzem én. Beülök a sorba. Köszönök. Várom a témát, hogy bekapcsolódhassak.
A te gyereked mennyi idős? – jön az első kérdés. Amikor elmondom a gyermek korát kérdés nélkül meghallgathatom, hogy a kérdező gyermeke ilyen korban mennyivel okosabb, szebb és jobban fejlett volt az én csemetémnél. Értesülök az ismeretlen gyermek teljes kórtörténetéről, heti menüjéről és székletének állagáról. Sokkolódva feszengek a padon. Most mit mondjak?! Inkább kéredzek. Hátha segít. Mondjuk a doktor néniről, arról biztosan van vélemény. Az ismeretlen közli, hogy az ő orvosa százszor jobb a miénknél, noha azt nem tudja, hogy mi kihez járunk. Bután nézek. Érzem, most zsákutcába kerültem. A pad másik végéről egy bennfentes anyuka osztja most az észt éppen a bunkókról akik a játszótér mellett bicikliznek. A KRESZ szerint erre teljesen jogosultak egyébként. Ráadásul az anyukához tartozó gyermek, aki csak kúszni tud, az anyuka háta mögött kúszik éppen. Pont a bicikliúton. Ez nyilvánvalóan a biciklisek hibája nem pedig az anyukáé. Érzem, hogy ezt nem kéne mondanom. A játszótéri anyukák árgus szemmel néznek. Én némán bámulok vissza. A beépülésnek annyi. Pedig igyekeztem, komolyan! Mackónaciban jöttem. Kis smink. A lehető legkevesebb nyilvánvaló rajongás gyermekem iránt. És a lehető legkevesebb játék vele a téren, mivel ez a Hét Fő Bűn közé számít. Mint a smink, a boldogság és a márkás ruha. Meg a sex. Ezt is a játszótéri áskáktól hallottam. Végünk! –mondom otthon Macsópasinak. Kiátkozódunk hamarost, ha feltűnő boldogságunkat tovább folytatjuk. Macsópasi hangosan röhög. Másnap ő megy a játszótérre. Utána is röhög, de másképp. Még aznap este eldöntjük, hogy hamarost költözünk.
|
Karakán csajszi vagyok. Általában. 
Nem nagyon szoktam megijedni morc boltosnéniktől, kihaénnem szerelőktől, és hasonlóktól. Eddig. A Természet viszont úgy döntött, hogy genetikailag kódolja az anyákat kicsinyeik védelmezésére. Így eshetett meg, hogy én, aki eddig önmagamat harcos amazonnak ismertem meg, most doromboló anyacicaként viselkedek stresszhelyzetekben. Kizárólag arra törekszem, hogy a Jövő Reménysége a konfliktus alatt biztonságban legyen, és minimális mennyiségű stressz és agresszió érje, ezért igyekszem minden ügyet diplomatikusan elsimítani, valamint magamat és Csodapasit biztonságba helyezni, olyan gyorsan, ahogy csak lehet. Aztán végiggondolom, hogy mi történt, és magamra sem ismerek. Biztosan vannak így ezzel mások is, így N. barátném mai csodás diagnózisát idézném; miszerint a Természet, így nagybetűvel minden nőbe beleépíti a KÓDot hogy minden áron védelmezze a babáját. N. példája szerint, pölö én, ha ősasszony lennék, és betévedt volna singli leány koromban a barlangomba egy dühöngő medve, akkor a legmagasabb sarkú cipőmmel püföltem volna a bozontos fejét. Anyaként viszont mézzel csalogatnám ki a barlangból, nehogy a békésen szendergő gyerkőcnek baja essék. N. nyert. Engem tökéletesen megnyugtatott, és remélem én is titeket. A lényeg a GYERMEK nyugodalma. Ha esetleg a ti otthonotokba is befurakodna egy gonoszdi szerelő, aki megpróbálja lenyomni a családot, és sikerül is neki, hát ne csüggedjetek; küldjetek utána egy baromi nagy medvét aki tűsarok nélkül veri be a fejét, ti pedig csak vigyázzatok a gyermeketekre. :-)
Mert ennek így kell lennie.
2011. júl. 8. - sssy
Címkék: agresszió, anyacica, anyaság, anyatigris, baba, barlang, béke, biztonság, gyerek, gyereket, gyerkőc, hormon, hormonok, kisgyerek, kismamablog, medve, nyugalom, szerelő, tűsarok, véd, védelmez, wonderwoman
|
A Jövő Reménységének piros az arca. Már öt hónapja. PONT mióta új tápszert kapott. Megemlítettem ezt Gestanyónak, aki előzékenyen lehurrogott, lehülyézett, szóval hozta a szokásos perfót. Néhány hónap múlva gyermekem immáron nyaktól lefelé piros kiütéses volt. Mosószert váltottam. Mosdatószert váltottam. Aztán nem tehettem mást, dokinénihez kellett újra menni; Ekcéma – hangzott az ítélet és kaptunk új kencéket.
Semmi nem használt. Selyembőrű bébi babám pedig egyre csak halványodott. Tennem kellett valamit. Megkerestem hát a virágnevű nemisolcsó magánklinikát és elvittem a Jövő Reménységét. Kedves, vidám doktor bácsi fogadott minket. Érdekelte a gyermek. Komolyan. Nem csak a pénzért, a pasekon látszott, hogy ő elhivatott. Nagyítóval találni ilyet. Vagy még azzal sem. Imádtuk. Családilag. Aztán elmondta a tutit. A Jövő Reménysége nyilvánvalóan allergiás valamire. Kisbabáknál ez általában és elsősorban valamilyen fehérje. Például a tápszer. IGEN. AZ a tápszer amire ÖT hónapja gyanakszom. Kaptunk sok jó tanácsot. Fehérjementes tápszert. Jelentem, a gyermek egy egész hónapja piros folt mentes. Az extrákról pedig nemis beszéltem.
A rendelőből kifelé menet gyermekünk már jelezte, hogy elege van, haza akar menni. Teli torokbólordított. Aztán egyszercsak elhallgatott. Aléltan tekergette a fejét. Macsópasi készségesen követte az átmenetileg elvarázsolt gyermek pillantását egy pár elképesztő szilikon cici irányába. Doktor bácsi tiszteletére legyen mondva, kibírta a jelenetet röhögés nélkül. Tárgyilagosan jegyezte meg, hogy a klinika első szintjén található a plasztikai sebészet. :-)
2011. jún. 22. - sssy
Címkék: allergia, dr, drrose, ekcéma, érzékeny, fürdető, gyerekorvos, kedves, kiütések, magánklinika, magánrendelő, mosószer, rose, tápszer
|
Ha nem szoptatsz, rossz anya vagy - ez volt a TUTIFRANKÓ amit a dokinénink elsőként megosztott velem. Nem én választottam, nekünk ő jutott. Kicsi, kék szemű és még aranyos is lehetne, ha akarna. De nem akar, és nem is próbál, látszik, hogy az élet áthaladt rajta egy úthengerrel, és ő most ezt nekünk köszöni meg.
Én rögtön csillagos ötössel indítottam nála, mivel a Jövő Reménységét első, és egyetlen házi vizitje alkalmával a cicimen találta. Kékszemű gyermekem aléltan cuppogott a cicin, én pedig vele együtt delíriumos állapotban leledzettem.
A Jövő Reménysége egy zabagép. Ez egy jó hír. A rossz hír az, hogy én sajnos nem tudtam annyit enni adni neki amennyi kellet. Ő pedig ordított. Ahogy a torkán kifért.
A doki néni azt mondta, hogy csak hagyjam. Naná. Nem neki kell hallgatnia. Én pedig hiszek magamban és a huszonöt karátos anyai ösztönömben. Tehát. A gyermek éhes és én meg akarom etetni. Mivel láthatóan nekem nem megy ezért külső segítséget kell kérnem.
Igyekeztem úgy beszivárogni a rendelőbe, hogy észre se vegyenek. Úgy plasztikusan, a küszöb alatt érkeztem. Előadtam, hogy miért jöttem - tápszerért.
Dokinénink megismételte a TUTIFRANKÓT, hátha már elfelejtettem. Nevezetesen, hogy rossz anya vagyok, ha nem szoptatok. Vagy nem megfelelően. Vagy nem eleget. Vagy úgy egyáltalán. Nem segített a helyzeten a tűsarkúm. A kilógó csipkés melltartóm (naná). A Guess táskám. Megkaptam.
Megvártam, amíg kezemben a recept, csak eztuán összegeztem saját gondolataimat két mondatban. Sikerült nem sírnom és nem anyáznom, csak politikailag korrekten méltatnom a helyet a személyt és a bánásmódot.
A depitől másnapra teljesen elapadt a tejem. Azóta a dokinénit Gestanyónak hívom, a lakóparkban pedig, valahogy nagyon gyorsan elterjedt ez a "becenév". Ki tudja miért.
2011. febr. 10. - sssy
Címkék: anya, anyai, anyaság, baba, babablog, doktor, elég, néni, nincs, ösztön, szoptatás, tápszer, tejem, zabagép
|
"Drágám, hozd már be a szopógépet!" Így hangzott a freudi elszólás. Utóbbi a Medela swing típusú, közel száz fontos elrettentő külsejű szerkentyűre vonatkozott. Életem egyik legjobb beruházása volt.
Riasztóan néz ki. Nem is mertem ránézni. Rögzítettem, ahova azt rögzíteni kell, majd a nyakamba tettem egy sálat, ami teljesen eltakart engem, a kanapét, meg talán még az alattunk lakót is, és úgy tettem, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az izé ott izél rajtam. Félve néztem a gigászi lepel alól kilógó cumisüvegre. Félig volt tejjel. Sosem gondoltam volna, hogy ez VELEM megtörténik. És hogy hogy jutottunk idáig?!
...
Orgazmus.
Ez az érzés jutott eszembe először, amikor a Jövő Reménysége rácuppant a cicimre. Először csak bámult rám szerelmetesen a kék szemeivel. Aztán egy grillcsirkés mozdulattal ráfordult a dekoltázsomra. Full macsó. Én meg, aki eddig még csak gondolni sem volt hajlandó a szoptatás témára, azon kaptam magam, hogy felhős tekintettel, és hatalmas mosollyal révedek a semmibe, amíg Csemetém a rajtam cuppog elégedetten. Igen. Tejtoronnyá alakultam. Vigyorgó tejtoronnyá, mivel az "SZ" betűs, eddig rettegett tevékenység édenkerti világba röpít az oxitocinnak köszönhetően.
Ám az igazi buli csak ezek után kezdődik. Egy kismamának ugye van vagy egy órája etetéstől etetésig. Ennyi idő alatt elvben rengeteg dolgot lehet csinálni. Például aludni. Fogat mosni. Fésülködni. ELVBEN. Mert ha nem a gyerkőc cuppog rajtam, akkor a Szopógép. Aztán én cuppogok a mosogatóban, mire magamat és az inkvizíciós eszközt sterilizálom. Akkorra ébred a Jövő Reménysége. És minden kezdődik elölről. Hogy mikor van az alvás????! Hát az a fennmaradó időben? És az evés? Az is akkor.
Mindezekért kárpótol csodásan domborodó vadiúj dekoltázsom 75B helyett 85DD. Le is fényképeztem. Kitaláljátok, hogy az volt az első kép amit a számítógép ezerszeres nagyításban megjelenített, amikor büszke férjem a babáról készült képeket kezdte mutogatni a kollégáknak. Sebaj. Az oxitocintól kábultan és az alváshiánytól révültem ebből hozzám abszolúte semmi nem ért el. A világ most tökéletes, úgy, ahogy van.
|
 Aszaltszilva. Szerintem pont így néz ki a legtöbb újszülött. Ha belegondolunk, hogy kilenc hónapon keresztül áztatjuk őket, majd utána micsoda présen kell átesniük, hogy a mi kis világunkba érkezzenek, hát nem csoda. Tehát felkészültem én is arra, hogy a Jövő Reménysége ilyen formátumban fog hozzám megérkezni.
Gyermekem azonban már vadiúj-szülött korában is túlszárnyalta minden várakozásomat. Ő kékszemű volt, imádnivaló és elgondolkozó. Nem volt benne semmi gyűrött. Nem meredt üveges szemmel maga elé. Finom, pihés kis fejét lelkesen fúrta bele a nyakamba és megnyugtatóan szuszogott. Szererelem első, második és századik látásra. Na persze, gondoljátok Ti. Mert én elfogult vagyok. És az is vagyok, ezer százalékig.
Azóta a helyzet csak romlott, részemről, már ami gyermekem imádatát illeti. Részéről meg javult. Már ami a jóképűséget illeti. A keresztpapája máris kölcsönkérte, mert tudvalevőleg a Margit-szigeten, nyáron remekül lehet csajozni egy cuki kis babát tologatva.
Hogy mi ennek a bejegyzésnek a tanúsága? Nos, semmi. De muszáj volt megírnom. Szerelmes vagyok. Őrületesen.
|
Macsópasival a jobbomon a kábé kétszáz fokosra felfűtött fürdőszobában állongtam. A Jövő Reménysége a papája karjában kómállott. Szülei, azaz mi tanácstalanul toporogtunk a fürdőszobapultra helyezett fürdetőkád fölött. A kádat kölcsön kaptuk Mónika barátnémtól, elég bizarul néz ki, mivel van benne egy támaszték, hogy az újszülött köldökcsonkja ne legyen vizes,valamint a bébit ne kelljen tartani fürdetés közben. Na jó, de ez a baby olyan kicsi. A kád meg olyan nagy. És tutira nem lesz baja, ha beletesszük??! Nem olvad el???
Kábé tíz perc közös szaunázás után éreztük, nem várhatunk tovább, ezen a fürdetésen túl kell esni. Belesuttogtuk gyermekünk fülébe, hogy mi fog következni, és rettegve a vízbe helyeztük. Az addig békésen szendergő bébi figyelmeztetés nélkül full riasztó fokozatba kapcsolt és hangos kiabálással jelezte nemtetszését. A nullkilóméteres szülők teljes odaadásával pánikoltunk Macsópasival mindketten. Fontolgattuk a füldugó használatát, valamint egy-egy pohár pálinka azonnali elfogyasztását.
Aztán magamhoz tértem. Egy perc alatt végigcsutakoltam Csodapasit, anyai szívemet megkeményítve, és a dolog végeztével a gyerkőcöt a papája széles karjaiba helyeztem. A kellemetlen helyzet megszűnésével egy időben az üvöltés is abbamaradt. Gyerkőcünk elégedetten pillogott a papájára, majd fél percen belül hangosan horkolva aludt. Na. Azóta sosem sajnáljuk meg; ha víz éri, a riasztó beindul, majd le is áll. 
Jótanácsok hasonló null kilóméteres szülőknek:
- Szerezzétek be a fent említett ronda, de nagyon hasznos kádat, mivel tartja a baba popsiját, hátát és nyakát, mi pedig mind a két kezünket használhatjuk a fürdetéshez. Higgyétek el, az elején nagyon is szükségünk lesz rá.
- Felejtsétek el az összes cuki kis fürdetőkrémet és babakencét. A doki által felírt gyógyszertáras változat a tuti. Vigyázat! A fürdetőkrémet a szivacsra kell kenni, nem a gyerekre, fordított esetben (a szomszédunk ezt csinálta) kalkuláljunk jóval hosszabb fürdetési idővel, mivel sokáig tart a nyunyát a csemetéről lesikálni.
- Készítsünk mindent elő a fürdetés ELŐTT, mert közben nagyon macerás összeszedni a szükséges cuccokat.
- Fűtsük be jól a fürdőszobát, nehogy a baba megfázzon. Nem árt, ha az első fürdetéseket mi is fürdőruhában csináljuk végig, arra az esetre, ha a gyerek kapálózik, vagy esetleg lepisil minket. Mindkettőre nagyon nagy az esély.
- Próbáljuk ki a törülközőket, nem biztos, hogy az, ami divatos, jó is. Én becsődöltem az angol designer fürdőlepedővel, mivel a csemete amellett, hogy vizes maradt, még pelyhes is lett a törcsitől, mint egy kiskacsa. Igen, kitaláltátok; a törülköző sárga.
- Relaxáljatok, ne sírjatok, hanem nevessetek, másnak se megy jobban elsőre. Vagy igen?!
2010. okt. 18. - sssy
|
D kolléganőm boszorkány. Ehhez kétség sem férhet. Emlékszem, amikor még alig voltam terhes, és ő máris tudta, mi az ábra. Fel is készített, már az elején arra, hogy amikor a Jövő Reménysége megszületik majd, akkor lesz egy kisbabám, valamint egy pocakom.
Hittem én D-nek, persze, hogy hittem. De még jobban hittem a Jószerencsében, a genetikában és meg nemtudommiben. Szóval kétségem sem volt felőle, hogy nekem minden menni fog, és darázsderékkal fogok végigvonulni a kórház folyosóin, rögtön azután, hogy a Jövő Reménysége megszületett. Találjuk ki; nem így lett.
Kétkedve ringattam a Jövő Reménységét a karomban, miközben a pocakom szemléltem. Százkét centi. Egy milliméterrel sem kevesebb.
A csomagomban volt egy hasszorító. Emlékszem, a boltban váltig bizonygatták, hogy előre ilyesmit venni botorság, mivel majd a pocak méretétől függ, mekkora hasszorító is kell. Én persze már akkor jobban tudtam, az M-es mérettel baj nem lehet, hiszen derekam darázs, tehát ha víziló mérethez közelítek, akkor sem kellhet nagyobb a fent említett kínzóeszközből. Nos, arra nem számítottam, hogy mamut méretű maradok a szülés után közvetlenül. Legalábbis ami a haszorítók méretezését illeti. Az M-es méret pont átéri a hátamat. Ámen. Az egyetlen jó hír a mellbőségem. Ha ekkorák maradnak, akkor a szilikonos terveket azonnal a szemetesbe dobom, imádom a kislabdákat, amik most a ciciim helyén vannak.
A Jövő Reménysége a karomban közben tett egy óvatlan mozdulatot és a labdácskák felé vette az irányt. Na. Ennyit arról, hogy én nem fogok szoptatni. Hátha mégis..? A Csodapasi kimondatlan kérésének eleget téve megváltam a nagyon csipkés és nagyon kényelmetlen melltartótól és a sztriptíz végén a Csodapasi fogta magát és rácuppant a hozzá közelebb eső labdácskára. Amit éreztem, azt leginkább a leggyönyörűbb extázishoz tudom hasonlítani. Ezért az állapotért egyébként a Biológia és a hormonok felelősek, amit ez a gyakorlat felszabadít. Ahhoz képest, hogy az „SZ” betűs szavakról egyáltalán nem voltam hajlandó beszélni, most egy laza mozdulattal függő lett belőlem. Csodapasi közben kényelmesen elhelyezkedett a százkét centis pocak tetején és boldogan cuppogott. Az ember lánya végül mindennek hasznát veszi ugye. Csak ki kell várni.
2010. okt. 18. - sssy
|
Húzza fel a lábát és toljon! Hangzott az ismerős felszólítás. A Titkok Tudója ismételgette ezt folyton, miközben én azon gondolkoztam, hogy ki a fene tudja ezt teljesíteni, amikor a fájdalomtól gombócba kerekedve fetreng a szülőágy mellett a padlón. Na jó. Úrinő vagyok, és ha másnak megy, nekem is. Lélekjelenlétem visszanyerve felmásztam az ágyra és próbáltam nem üvölteni, ahogy a csövön kifér, helyette toltam, ahogy utasítottak. Örültem, hogy kipróbáltam; jó érzés volt, sosem hittem volna. A Titkok Tudója mosolyogva közölte, hogy még három kis tolás és kész vagyunk. A többes számot nem értettem, de nem vitatkoztam. Toltam. A hasamon lévő ketyere egykedvűen kalimpált, a Jövő Reménységének szívverését utánozva.
Kék villanás vetett véget az extázisnak, amiben voltam. A Titkok Tudójának kék szeme villant, az térített magamhoz, és a CSÖND. Nem jó a szívhang – hangzott a diagnózis, és már toltak is a műtőbe.
„Vigyázzon a kisbabámra!” sóhajtottam, mielőtt elaléltam volna.
Négy perc múlva megszületetett Ő. A Férfi,
akire egész életemben vártam.Belenéztem a szemébe, és tudtam, elvesztem. Megérkezett az életembe az, aki azt kérhet tőlem, bármikor, amit csak akar. Mert feltétel nélkül, örökre, és reménytelenül szeretem.
A Jövő Reménysége a karomba simult. Kékszeműen és gyönyörűen. Mintha csak ő is készült volna a randinkra; egyáltalán nem volt gyűrött, kicsit sem hasonlított aszalt szilvára. Ő nulla perces kisbabaként is kékszemű volt, simulós és csodapasi. Tiszta macsó. Mint a papája.
|
Soha többet nem iszom terhesen – határoztam el sziklaszilárdan amikor hajnali háromkor elemi erővel tört rám újra a hányinger. A Titkok Tudója (Ács Nándi, a nőgyógyászom) ugyan külön utasításba adta a napi egy pohár vörösbort, de a szervezetem hevesen tiltakozott, tehát nem ittam, csak bulikon. Buli, az meg volt. Az egész Juci kolléganőm szülinapi partyjával kezdődött. Belepréseltem magam a kedvenc sztreccsrucimba, felpolcoltam amit fel kellett (85 DD az új méretem – IMÁDOM), felvettem a tűsarkú szandimat, és Macsópasira támaszkodva – mert ugye a tűsarkakon tipegés az utsó hónapban segítség nélkül nem megy – elindultunk bulizni. Tízkor úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk pihenni. Majdnem sikerült. Aztán telefonált Nóra barátném, hogy vacsoraparty van náluk, és menjünk át a desszertre. Átmentünk. A fiúk ittak, a lányok ittak, én vezettem. Éjjel kettőkor mindenkit hazafelé. A Pocak feszített egy kicsit, a lábam zsibbadt én meg mindenkit hazafuvaroztam, ágyba tettem akkorra öntudatlanra részegedett Macsókámat, lezuhanyoztam és ELKEZDŐDÖTT A SZÜLÉS. Igen. Erre akkor jöttem rá, amikor újra csak rám tört a fojtogató hányinger. Immáron sokadszorra, de rendszeres időközönként.
Gyors leltárt készítettem – a cuccaim bepakolva, a férjem tök részeg, szóval sofőr egyelőre nuku. Mivel a vajúdásra kijelölt közös helyiség a SOTE II.-n nem volt hívogató egyáltalán, úgy döntöttem, én most gyorsan utánajárok, mik is a szülés részletei, nehogy potyára menjünk be a kórházba. Elővettem tehát az összes szülésről szóló könyvet, felütöttem őket a megfelelő fejezeteknél és olvasni kezdtem. Eközben készítettem töröközőből egy hengert, amire minden tízpercben ráharaptam, amikor jött a fájás. Három óra tíz percre biztosan tudtam, hogy szülök, viszont nem értettem, hogy akkor miért nem ment még mindig el a magzatvíz. Arra jutottam, hogy ezek lehetnek jóslófájások, bizonyosan csak az ingerküszöböm alacsony, szóval amíg a víz a helyén, én itthon maradok. Azért mértem a fájásokat. Reggel hétre két percenként jöttek elemei erővel, és egy percig tartottak. Azok kedvéért akik még nem estek túl ezen a csodás élményen (mármint még nem szültek) – szóval a szakirodalom szerint ilyenkor már effektíve jön a gyerek.
Lezuhanyoztam hát, és gyengéden ébresztgetni kezdtem Macsópasit. Az említett mély morgással reagált a kísérletekre, majd követelte, hogy masszírozzam meg a hátát. Mit tehettem volna?! Megmasszíroztam. Fél nyolckor közölte Életem Párja, hogy „még még masszírozás”!. Én meg mondtam neki, hogy inkább öltözzön, mert mennünk kéne. Bután nézett rám. Aztán a fény sebességével lőtt ki a fürdő felé egy expressz zuhanyra.
Nyolcra a kórházban voltunk. A szülésznőt az ügyeletes kicsit sem kedves nővérek hívták fel, mivel még mindig nem hittem el senkinek, hogy tényleg szülök. Pedig akkorra már nagyon fájt. Mindenem. Macsópasi az ágyam szélén ült és aggódott én pedig a kezét, a törülközőt és mindent haraptam, hogy elkerüljem a farkasüvöltéseket amik feltörtek belőlem.
Agóniámat egy másik anyuka érkezése színesítette. Őt a velem szemben lévő ágyra helyezték el; a férje desig-os táskát tett mellé „Thank God I am a woman” (Hála Istennek, hogy nő vagyok) felirattal. Azt hittem rossz
ul látok. De még mielőtt kiborulhattam volna hirtelen elborított a forróság. A magzatvíz hangos pukkanással távozott. Csodás érzés volt és én végre megértettem, hogy ma tényleg találkozni fogok a Jövő Reménységével.
A pukkanással, valamint az örömkönnyeimmel egyidőben megérkezett kedvenc szülésznőm is. Macsópasi rám adta a designos fekete csipkés hálóing
et, meg a kis magas sarkú papucsot, és mindannyian átmentünk a szülőszobába. Persze, hogy csipkés. Persze, hogy magas sarkú. Végül is Életem Legfontosabb Randijára készülök!
2010. okt. 5. - sssy
|
Nul lkilóméteres jövendőbeli anyukaként a terhesség minden részletének igyekszem utána olvasni. Több mint tizenöt terheskönyvet és elképesztő mennyiségű zöldséget olvastam össze a neten. A legtöbb okosság, így, kilenc hónap gyakorlás után - csak város legenda. Lássuk őket sorban.
1. Az első trimeszterben az ember lánya nagyon kívánós. Na, hát ha valaki aközben sexre vágyik, hogy a méhe, hasa, összes izma és melle saját, eredeti méretének háromszorosára nyúlik egy hónap alatt, nos azoknak kívánok sok szerencsét és boldogságot. A többiek készüljenek az ínséges időkre.
2. A második trimeszter a legtutibb, az ember lánya energikus, ilyenkor kell utazni, bulizni ésatöbbi. Na, igen. Lehet, hogy ez azoknál működik akik otthon vannak a második trimeszterben, ha viszont napi 8-10-12 órát dolgozol magas sarkúban akkor felejtsd is el ezt a gyöngyszemet. Én konkrétan este hatkor arra vártam, hogy nyolc óra legyen és aludhassak végre. Nem. Nem is vártam. Csak aludtam. Ennyit az energiáról.
3. A harmadik trimeszter szívás, az ember elefánt, ha nem iszik vízhajtó teát, sexelni nem akar és képes, lomha és használhatatlan. NEM. Hát kérem én itt vagyok a célegyenesben. Reggeltől estig hajkurásznám Macsópasit (a Pocak útban van, úgyhogy ez kihívásokkal teli, de éljen a kreativitás). Dolgozom, napi nyolc órát. Utána főzök, bulizom ésatöbbi. Nem iszom vízhajtó teát (A Titkok Tudója bután nézett rám, amikor ezt említettem neki, amikor pedig elmagyaráztam, hogy miért akkor kinevetett, tehát vízhajtó tea elfelejtve) Nem vagyok elefánt. Igen, van elől egy hatalmas pocak, de mivel már rég pocakbüszke vagyok nagyon boldogan cipelem ezt a díszt magamon és évezem a helyzetet.
Nyilván minden terhesség más, minden kismama is más, tehát követőim és olvasóim azt tanácsolom, csinálja mindenki azt, ami jólesik és minden a legnagyobb rendben lesz.
|
Arra ébredtem, hogy fuldoklom. Nem és nem jön levegő. Az éjszaka közepén egy holdvilágos éjjelen. Olvastam én ugyan, hogy a kilencedik hónaptól problémás az alvás, a háton fekvés és egyebek, de örök optimista lévén reméltem, hogy ez is csak egy városi legenda, és mint olyan - engem elkerül. Nem így történt.
Másnap azonnal utánaolvastam, hogy mi is lehet a megoldás. Azonosítottam az ideálisnak tűnő párnát. Ezt az elborzasztó "szoptatós párna" néven forgalmazzák és kicsit sem olcsó, viszont nagyon nem szép. Körbekérdeztem hát az ismerősöket és Szőke Sólyom nagylelkűen fel is ajánlotta a saját példányát, mivel ők éppen két gyermek közötti boldog állapotban leledzenek és most nincs szükség az eszközre. Még aznap este odarohantunk, hogy megszerezzük a párnát. Diadalmasan tértem vele haza és megszemléltem. Azon boldog emberek kedvéért, akik ilyennel még nem találkoztak elmondanám, hogy a "SZP" egy banán alakú, kábé egy méter hosszú párna. Kis papírgalacsinokkal van kitömve - kábé egy milliárd van benne, és ettől úgy csörög, mintha egy regiment angol olvasná éppen a Times vadiúj és ropogós példányát. A két végén van egy-egy masni, össze lehet kötni kör alakúra, hogy a gyermek erre támasztva étkezzen. Ennek köszönhető a rendkívül sexys elnevezés.
Az esti zuhany után boldogan rátekeredtem a Banánra és megállapítottam, hogy ez így most jó lesz. Jó is lett. Amíg ki nem kellett menni a mosdóba.
Felébredtem. Megpróbáltam megmoccanni. A milliárd papírgalacsin is velem mozdult, irtózatos hangokat hallatva. Óvatosan próbáltam 180 fokot fordulni és rettentő büszke voltam magamra, hogy ez minimális hangoskodással sikerült. Ezen felbuzdulva kiugrottam az ágyból. A masni rátekeredett a bokámra. Én pedig átvonszoltam a csörgő banánt a hálón, az előszobán és a mosdón. Szerintem még a földszinti szomszéd is felébredt. Nagyon röhögtünk Macsópasi meg én.
Az alvásprobléma tehát más megoldást igényelt. Szokásához híven remek időzítéssel jött M karrierbarátnémtól a következő ötlet: neki is van egy párnája, oda adja azt, próbáljam ki. Megesküdött, hogy egy darab papírgalacsin sincs benne, majd következő találkozónkon prezentált egy ék alakú, fehér huzatba csomagolt szivacsdarabot. Gyanakodva vittem haza a szerzeményt. Kimostam, kifertőtlenítettem, de így is eljött az éjszaka, ki kellett hát próbálni. Betettem a 15 fokos lejtőt a hasam alá. A Pocak ezen megtámaszkodott. Nem húzott, nem rúgkapált, hanem boldogan belesimult a mesterséges dúcba. Azóta is úgy alszunk. Imádom. Ez a boldogság 15. foka.
|
Vigyázz, hogy mit kívánsz! Mondják a bölcs angolok. Na, hát én is tanulom, hogy ez igaz. 
Arra vágytam, hogy csajokkal vásároljak babás cuccokat. Barátnőt akartam, anyát, és anyóst magam mellé akik hasznos tanácsokkal látnak el és segédkeznek a mamicuccokat megvenni. És megadatott. Anyósom= Cukianyós a szomszéd Duplaanyu (két gyönyörűséges ikerfiú mamája) segítségével elhatározta, most aztán adunk a mamistafírungnak, és bevásárlást szervezett közösen.
A probléma a korai keléssel kezdődött. Emlékszünk, hogy ha kialvatlan vagyok jön a pitbull effektus és a depresszió. Na, én ezzel nem számoltam, olyan lelkes voltam. Felkeltem hajnalok hajnalán és lelkesen átvezettem a városon, hogy a Kiválasztottak=kártyatulajdonosok (ne kérdezzétek hogy lehet hozzájutni, fogalmam sincs) számára fenntartott babanagykerbe érkezzek időre. Én megérkeztem. Cukianyós és Duplaanyu késtek fél órát, az ikreknek köszönhetően. És ezután jött a tánc. Duplaanyu lelkesen szórta a tanácsokat és a számomra kicsit sem szépnek, sem hasznosnak tartott cuccokat a kosaramba. Cukianyós támogatólag vett részt az akcióban. Az általam szanált cuccokat gyűjtötte be, és vásárolta meg saját részre, a Nagymamalakba, a Jövő Reménységének. Egy fél óra után úgy éreztem magam, mintha Shiva-val vásárolnék. Nem létezik, hogy az eladónak a turkáló kinézetű nagykerben csak két keze lett volna, mert folyamatosan százmillió dolgot nyomott a látóterembe különböző irányokból. Becsülettel ellenálltam. Kábé egy órát. Utána menthetetlenül elfáradtam és semmi másra nem vágytam csak arra, hogy kikerüljek onnan. És hogy Cukianyóssal és Duplaanyuval valahol kint a napsütésben kávét szürcsölgessünk. Elképesztő összeget hagytam ott "kihagyhatatlan dolgokra" amiből kábé mindent kihagytam volna.
Elmentünk kávézni. A bevásárlás tényétől, valamint a társaságtól maradéktalanul boldog voltam. A vásárolt kábé egymillió darab nyáltörlő kendőtől (úgy néz ki, mint egy kiló használt papírzsebkendő, de állítólag ez az egyetlen típus ami TÉNYLEG felszívja a nyálat, büfit, egyebeket) valamint a pelenkakukazsáktól és egyebektől teljesen depressziósan léteztem. Ezen nem segített az a tény, hogy a tervezett további csajos program helyett én mehettem vissza gályázni, mert az egyik kedves főnököm apelláta nélkül teleírta a naptáramat teendőkkel és találkozókkal aznap délutánra.
Estére a helyzet kritikussá fokozódot. Az egyetlen rendelkezésre álló egyén fején ugráltam = Macsópasién. Mr Tökéletes ezt megadóan tűrte. Láttam a szemén a szomorúságot (miszerint imádott cicacsaja teljesen kettyós lett mostanra a terhességtől) de nem mondott semmit. Én sem. Csak kidobtam a hetvenezret érő csomagot a kukába. Utána könnyek között álomba merültem.
A kukát ma reggel kitúrtam, jelentem. Macsópasinak meg főzök valami finomat. Hacsak addig megint be nem depizek. Drukkojunk.
2010. ápr. 21. - sssy
|
Hormonális vagyok. Ez tagadhatatlan. Estére a sok munka után menthetetlenül elfáradok és világvége hangulatba kerülök, körülményektől függetlenül.
A legújabb performance-om a pitbull effektus. Ha BÁRMI történik nap közben (hét közben, hétvégén, satöbbi) ami engem bánt, estére beleakasztom az állkapcsom, és csak morgok, fogaimat a probléma köré szorítva. Teljesen feleslegesen. Ilyenkor irtózatosan idegesítő lehetek a környezetem számára, saját magam számára pedig nem kicsit szánalmas. Mert HIÁBA tudom, hogy ezek a hormonok, a Pitbull effekt beáll, az én állkapcsom pedig nem ereszt amíg ki nem alszom magam, vagy találok egyéb problémát amire ráparázhatok.
Mi a fenéért mondják, hogy szülés "utáni" depresszió??! Nekem már szülés ELŐTT is vastagon kijut belőle. Persze ez karrieranyunál kifejezetten érthető. Hiszen minden, amit eddig szerettünk, és csináltunk az most nuku. Se partyk, se magas sarok, se vibráló sexuális élet, se motorozás, se karib tenger. Persze, van helyette egy csomó más, és nagyon jó dolog. De az adrenalin, és a színes cocktailok hiánya, nos az nehezen elviselhető.
Szuper. Megvan a ma esti gumicsontom. Mindjárt jól rá is feszülök :-)
|
|
